Baranyi Imre: Éji mámor

Az éji mámor elragad,
üres kezével enni ad
a vágyak ösztönének,
előbb a menny felé repít,
utóbb kitárja mélyeit,
s remegve mind megéled.

A láz epesztve elsodor,
megannyi lángja, mint fodor
nyakad köré tekerve,
de hogyha fulladozva is,
valód mutatja, nem hamis,
miattad ég a vére.

Hiszen tiéd a sóhaja,
a barnaszín, sötét haja
az arcodat simítja,
az éjben érzed illatát,
amint a karja úgy fon át,
akárha tünde volna.

A részeg éjre pirkadat
következik, s a vágyadat
kitöltve lassan ébredsz,
utána kapsz ügyetlenül,
de már amott tovább repül,
a múlt üveghegyéhez.

További bejegyzések