Itt vagyunk, e tébolyult planétán
álmokat melengetünk belül
és e vén hajó, ha süllyed is, tán
még utóbb a révbe elkerül.
Sérüléseit ki is javítják
ámde lelke törve ring vele,
felsajogja mind a régi csáklyát,
mind, amit világa tört bele.
Bár lefestik és vitorlarúdján
még az új kosár magasra leng,
csakhogy abba nincs ma tengerész, lám
fent csupán a félhomály dereng.
Nincs, ki azt kiáltsa róla, hogy: Föld!
nincs, ki messze látna onnan el,
volt reménye száz darabra eltört,
és a révbe senki sem felel.
