Miként az elfolyó homok kezemből,
ma úgy szökik tovább telén a lét,
vajon hová siet, tekintetemtől
ijedt meg így, feladva mindenét?
Vagy épp megunta vénülő rögeszmém,
amint a rímeket sorolja csak,
viszont repülni gyáva vágya mentén,
morog-dohog csupán, de nem harap?
Talán csak elfogyott a kedve nézni
amint a kertbe még bicegve bár,
de még kijárok, ám a tűz se régi,
zsarátnokán a szürke pernye száll?
Vagy így van ez megírva és hiába
töröm konok fejem ma rajta én?
Hisz ím, az ördögök nem oly sokára
szaladnak el velem, be könnyedén.