Még idevárlak a fűzfa alatt a gyalult fapadunkra,
tétova lelkemen olvad a nyár, melegén elidőz még
lágyan az ősz, a gyümölcseit önti a nagy garabolyba,
és a piacra kirakva eladja a néhai csókért.
Volt szerelem szövetébe szorulva a hajdani álmok
hullanak egyre a lét tovatűnt, kifakult közönyébe,
elszomorodva, sután kiszorulnak e tán soha nem volt,
édeni, lázas idők cserepesre repedt peremére.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
