Baranyi Imre: Alkonyi fátyol

Veled vagyok, de már amott az alkony
aludni hív, magányom ágya vetve,
a lét, s halál között csupán a vékony
idő szitál, akárha volna kelme,
mi múltat eltakarva leng szelíden,
a fáradalmaid letörli végül,
mögötte tán lehetne boldog éden,
de meglehet, komor pokol sötétül.