A mondatok között szavak lapulnak,
kimondva és kimondhatatlanul
feszülve hajnalán az üdvös újnak,
mögöttük ócska kushadás lapul.
Ha néha még a rágalom tetőzik,
sarat dobálva rá kegyetlenül,
alatta bár a tiszta szó eladdig
torokszorítva lelkekig hevül.
Kiáltsd, te szó a változás igéjét,
süket fülekre törj e hajnalon,
az álmokat ne hagyd hajolni hétrét,
talán utószor él ez alkalom!
Utána szállj a sok szelíd ajakra,
megannyi ágazó mesét fakasztva.