Mi megmaradt nekem belőled annyi,
amennyi volt a lázas éjszakán
a vágy, a húsba markoló, falatnyi,
vad-édes álmokat hozó talány.
De mert a lázas éj sietve elmúlt,
csupán a görcs feszíti torkomat,
a vágy, mi testedért remegve koldult,
a hajnalára mégis ottragadt.
Hiába űzöm el, reám telepszik,
befúrja önmagát a bőr alá,
velem marad ragaszkodón napestig,
akárha fájva visszasajganá
ölelkezéseink varázsos ízét,
szeretkezéseinknek illatát
habár az őszi szél sodorja már szét,
de még a vágyam újra vár reád.