Boldog lehetsz, ha benne lakhatsz,
forgalma gyér – s nem átmenő,
ott reggel-este nyugodalmas
ritmust kopog az utcakő,
ott kiülhetsz a ház elé, hisz
zaj, benzingőz nem háborít.
A zsákutca a csend felé visz,
nem ismer száguldó kocsit,
nem ismer durva törtetést, se
sietséget, mely végtelen
úton igyekvők önveszélye,
s korai, gyors halált terem,
nem ismer bősz patáliákat,
fenyegető menetelést,
se lázongó felvonulást, csak
sétát, mely megbékélni készt.
Az útamon hatvanhat éve
hajt a haladás ingere,
pedig hozzám is már a béke,
a halk zsákutca illene,
de éltetőm a régi reflex:
a folytonos rugaszkodás,
ezért számomra veszedelmes,
amitől boldog lenne más.
