Baranyi Ferenc: THAIS

Kizárt dolog, hogy ő az. A küllem azonos bár:
az arc, a szem, a száj és a hercegnői termet,
melynek ringása láttán a férfigerjedelmek
izzóbbra bíborodtak a vörhenyes pokolnál.

De eltűnt a kihívás a diadalmas arcról,
vonásai – amelyek jégmáz mögül ragyogva
késztettek nyúlszívűt is merész csatára – most a
megadás mosolyával mondanak le a harcról.

És kihunyt a halálos ítélet a szemekben.
Fejek sűrűn potyogtak, mikor szemével intett,
de már létezni buzdít a végzetes tekintet:
nem vér folyója zúdul – forrás fakad, ha rebben.

S a száj, amely piroslón kínálta csókja mérgét
a megszédült, gyanútlan, sóvárgó férfinépnek,
a gyehenna tüzének hevével már nem éget,
de fellobogva éltet, kandallók lángjaként ég.

És termete, a ringó, amelynek ritmusára
az ész is táncra perdült, de nem lazsált a szív sem,
most képes meghajolni alázat szabta ívben,
tudván: e mozdulatnak önfeladás az ára.

Nincs semmi kétség: ő az. Külleme azonos bár
annak a küllemével, ki uralkodni termett,
de trónfosztottja immár a zsarnok szerelemnek:
nem kér a hódolatból. Akkor boldog, ha szolgál.

További bejegyzések