Keresés
Close this search box.

Baranyi Ferenc: MERT ERŐSEBB A DAL

Útra bátran kelek az argonautákkal,
hiába háborog dühös Poszeidón:
hajónk szilaj sirály, a messzeségbe szárnyal,
s az aranygyapjúval tér vissza majd, tudom,
vitorlánkat maga Minerva szőtte, délceg
árbócunk Dodona tölgyeséből való,
kurjantva feszülünk, mi ötvenek, a szélnek,
s Iaszón kedve szerint iramlik a hajó.

Nem félek semmitől. Köztünk van nyugtatásul
Kasztor, Polüdeukész, Herkules és Tiphüsz,
a kormányos, aki tengerek viharán úr,
biztos keze veszélyt, szorongást messze űz,
de főleg én vagyok, ki bátorít s vigasztal,
kit mélybe röptetett magas Magnézia,
Apolló és Linosz vértezett fel a dallal
én Orpheusz vagyok, Kalliopé fia.

Mert erősebb a dal, mint együttvéve ennyi
bátor vitéz s a jó kormányos érdeme:
szeleket zaboláz, felhőt képes terelni
s vadakat jámborít a lantos éneke,
talán az alvilág szörnyeit is legyőzné
későbbi nóta ez, nem tudhatom ma még,
de most is szent hitem: ha nem pendülne többé
hangszerem húrja, az hajónkon lenne lék.

Hát csak mosolygok én, ha rajtam mosolyognak
az izomemberek, az önhitt daliák,
ott csak lekezelés dukál a dalnokoknak,
ahol egy halk futam fölösleges virág,
de nem számít. Magam tudom csupán a titkát
annak, mi felfelé – s nemcsak előre visz,
fejem a koszorúk vasabroncsként szorítják.
Akad köztük babér – de szinte mind tövis.

További bejegyzések