Baranyi Ferenc: MAGYAROK

Nem balsors tép. Ne ámítsuk magunkat.
Saját balfácánságunk karma tép.
Akárhogy is színezzük át a múltat:
a tónus főleg miattunk sötét.

Az nem lehet, hogy annyi szív hiába
onta vért – írta szózatos Mihály.
Sajnos, lehet. Eltékozolt csatákra
vádlón vetül sok-sok fölös halál

Hősiességnek lelkes maflaságot
beállítani itt mindig divat.
Bolond virtus a falnak-rohanás ott,
hol bonthatókká málltak a falak.

S ha volt is néhány hű kebel, amely nem
balgán hevülve szolgálta honát,
azt látja, szellemként ha visszalebben,
hogy népe sorsa egyre mostohább.

Szemléli az ország fölött suhanva
hazája halmozódó szennyesét,
és felzokogja a mennyboltozatra:
ezért volt annyi áldozat? EZÉRT?

Ezért a csúnyán elprédált jövőért,
átmázolt múlttól bűzlő jelenért,
melyben erény a dölyfös eszelősség
s a tehetségtelenség nyer babért?

(Midőn ezt írtam, szürke volt az égbolt,
harcom feladni volna számos ok,
legyinthetnék lemondóan: elég volt!
De nem tehetem. Még költő vagyok.)

További bejegyzések