Van egy ország,
Victoría
a neve.
Felforr tőle
– amiben fő –
önleve.
Oly gyakran forróak arra
a fejek,
hogy többezer Celsiusra
hevülhetnek újra s újra
a levek.
(Amelyek
gőzzé már csak juszt se válnak:
égetnek – s nem fűtenek.)
Victoría kormányától
kiakad a kontinens,
mert e kormány velejéig
prepotens,
impertinens.
Nem hisz, nem hisz a szemének,
még kevésbé a fülének
az elképedt UNIÓ és
a leesett állú ENSZ.
Victoría, Victoría,
úgy heherész, mintha rína,
legjobbjait eltaszítja,
talpnyalóit gazdagítja,
ordasait bátorítja
s mindezt úgy tálalja, mintha
nemzet lenne, nemcsak állam.
S nekem felkopik az állam,
mert a szomjas Victoría
mindnyájunk vérét kiszívja
s ölné lelkem is talán.
Országom csak.
Nem hazám.
