„Jégkor, vízözön, Föld-tavasz,
özöntűz? Mi hoz holnapot?”
(Juhász Ferenc: Mi lesz még?)
Pipacs a gazból ki se látszik,
mag az ocsúból ki se látszik,
lámpa a szmogból ki se látszik,
remény a gondból ki se látszik,
jóság a szívből ki se látszik,
Dante, Thomas Mann, József Attila
papiros-pernyéből ki se látszik –
forró ólomtól dugult fülünkkel
nem halljuk meg majd a végítélet
pusztába zengő harsonáit.
A negyedik napon a legnehezebb,
amikor a csodák szavatossága lejár
s kiderül: sok-sok gyilkos csatán sem
vérzett el a viszály,
s az élről a csodált csodatévő
a sorba visszaáll.
A gyülevész emberiség meg
megy csak, amerre lát,
de itt maradunk mi: az új lét
sem nélkülözheti Orfeuszát.
Amíg csak egy alga is élhet e bolygón:
szögre ne akasszuk a nyűtt kitharát!
A dalnak, a dalnak, a dalnak
kell élnie legtovább.
Testvér, a lantot vénen se tedd le,
jégen és tűzön mentsd át magad,
pengesd a húrt, mert a világ szíve
szakad meg, ha a dal
abbamarad.