Baranyi Ferenc: FAUST A SVÁB-HEGYEN

Kétezerhét decemberében
– tizennyolcadikán – a nap
oly tündöklőn, olyan merészen
záporozta a sugarat,

hogy a hegyen, a Normafánál
szinte lobbot vetett a hó,
éreztük: ez a ragyogás már
sosem lesz visszahozható.

Lesznek nyarak, sugarasabbak
s melengetőbbek biztosan,
de jól tudom: én boldogabbnak
sohasem érzem már magam,

mint ama téli délelőttön
sétálva, fönn a Sváb-hegyen,
hol győzve tűnt s jövő időkön
megmutatkozott a jelen,

a jelen, mely nem létezik, mert
múlt lesz egy villanás alatt,
de akkor ott, megállást színlelt
az örökmozgó pillanat,

a kedvesem tekintetében
látszott időzni – torpanó,
majd illanó jelenésképpen
tűnt fel, mi örökkévaló.

További bejegyzések