Körmendi Ivánnak
Modorod pokróc, s bőszít az is olykor,
hogy sosem tudod befogni a szád,
tüskés szavú pletykás vénasszonyoktól
tanultál piaci retorikát,
mások előtt lejáratsz, maradéka
tekintélyemnek gyorsan foszlik el,
mivel tépázod azt. S nem néha-néha,
hanem naponta többször is, ha kell.
Hülyére iszod magad lebujokban,
botrányosan viselkedsz mindenütt,
az értelem csöpp lángja is kilobban
benned, ha rácsorgatsz kommersz „nedűt”.
Ám furcsamód a szívem megmelegszik,
ha hívásodtól cseng a telefon,
szférák tompult zenéjével vetekszik,
ha dohánymarta hangod hallhatom,
mert jól tudom, hogy minden rongy alakra
a kocsmaasztalt ráborítanád,
hogyha az én tisztességembe marna
s nyálat rám köpve vigyorogna rád,
lepcses pofádat akkor nagyra tárnád
s úgy küldenéd a büdös francba el,
ahogy nálunk, Angyalföldön csinálják,
ha a becsület ilyet követel.
Most hetvenéves lettél, vén vagány. S ha
kicsit vigyázol, még több is lehetsz,
élj hát soká, hogy működjön továbbra
is éltetőnk: az ugratás, a hecc.
