Itt ülök fenn a régi orgonánál.
Felbúg a hangszer ujjaim alatt,
Mély hangját, mely a néma termen átszáll,
Visszhangozzák a vén templomfalak.
A csöndes ének is felsír a mélyből:
A nép elkezdi bűnbánó dalát,
S a fájdalom a falak szűk köréből
Kitör s zokogva száll az űrön át.
Érzem: az ének csodálatos gálya.
Ott fönn a Béke partvilága várja,
Ezért evez a menny felé tova.
Utasa néhány bűnös ember lelke,
Én, én vagyok tán a legbűnösebbje,
Én, én: a bárka bús kormányosa
“megáldva és leköpve mindenütt” – Francois Villon: Ballada a senki fiáról Rád aggatják, és te magadra aggatod a címeket: munkatárs, apa, fiú, testvér, költő. A
Kicsim akár hiszed, akár nem, szó szerint azt hallottam, hogy van egy afrikai csigafajta, ami átrágja a betont is, állítólag az USA-ba is behurcolták már
színtelen aszott kezével fest szürkét és fehéret képmutató múlt határoz meg bús jelent s ringat mélykék álomba eltékozolt perceket özönvíz gyászos fátyolként takarja világ szennyét
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
