Combnyaktörött eperfámon napsugár,
És lábujjhegyen csoszog már a reggel.
Nap vérrel, jó lenne (s)írnom levelet, –
Míg, mint nyilas íját úgy feszít a vágy!
Szavakkal egy tiszta papírt hímeznék,
Bár, ha inaszakadt is egy-két versláb!
Esőcseppek megmosnának, az se kár,
Bogáncsvirágok nyílását meglesném!
Füvet gereblyézget majd a Holdsugár,
Tenyerem kelyhéből pitypanggömböt
Fúj az űrszél, a mag oly messzire száll.
Érinthetetlen a Szív, hamis gyöngyök,
S fenn, csak sirató asszonyok tudják, –
Parazsat markolok, és semmim se fáj!
