(Mindennapi megkésett sírások)
Hűvös szél hegyet ringat, folyót ölel,
Távolodik egyre, de úgy jön közel! –
Mintha, egy szutykos szájú fiú futna,
Labdája a Nap, szeme csillag volna!
Igaz sem volt és igaz se lesz ma már,
Voltgyermek kószál a romházak alá, –
Hol hullt az álom, s a belső vakolat,
S csutaszárból vágtattak a vadlovak.
Fel-felnyíló emlék seb mindennapra,
Nem kértem az Úrtól, mégis megadta,
Mint imánkba gyúrt foszlós kenyeret.
Anyám akár a szél ringat, sebgyógyít,
(Fény)képbe zárva nagy világot hódít,
S érezzem mindig, – mennyire szeret!
