Bakonyi István: Holnapután új év

Megint lepördül a függöny.
Nehéz ilyenkor az alvás.
Nagyúr Idő elszáguld velünk.
Valami titkos vég felé.
Viszi dolgainkat, és minket is.
Letörli képünkről a sminket is.
Hazugságainkat, igazmondásunkat.
Nem ígér semmit, s azt betartja.
És nincs semmire gondja.
Keserű ez nagyon.
Nincs mit tennünk,
én is csak hagyom.
Visz a vég felé.
s tán az ég felé.
Hé, Nagyúr!
Vigyél, vigyél!
Meg ne állj!
Csak akkor, amikor
nagyon fáj…
Aztán vigyél, vigyél
tovább!