Pásztorember ül
magában a Tiszán,
idegzett húrom el-
elpattan,
fekete mezőben
szótlan,
közömbös árnyak,
egyre mélyebbre jutok,
a föld legmélyén
kemény barna mag,
felettem terebély almafa
ágadzik, rügyez,
fehér virágpermetet szór rám,
az élet terhe
mégis fekete árnyékot
vetít rám.
Égi fényben megcsodálom
álmom,
fehér madár
reppen el fölöttünk,
messze délre repül a remény,
itt csendes
enyészet esz meg mindent.
Tengerként duzzad magányom,
csüggedt lelkem romok közt
andalog,
Elásom mindenem,
mi kedves, nehogy
kifosszanak
úgynevezett
finomlelkű
emberek.
MÁRCIUSI PÁLYÁZAT
március 1, 2025
