Keresés
Close this search box.

B. Tomos Hajnal: Virradat

Arcaim cserepekre törték a tükröket,
élőteremet benőtték a versek,
beláthatatlan kútjaimban
egymásból hajtanak ki,
sejt sejtet bimbózik,
mint ahogy a turritopsis*
szüli újra folyvást önmagát,
nem ismerik a halált
az élelmes metamorfózis fogalmai.
Néha azt álmodom, hogy a sok
párduckarmú betű egymásnak esik
a sajátterületért, marakodnak a zsákmány,
az utódlás jogáért, a testvér szóból
ellenség lesz, a fog tőrré,
a vér sárrá válik.
Ölnek az eredet történelméért,
a voltért, hogy holnap is legyen,
néha kérdőjelek,
máskor pont gáncsolja
az egymáshoz lopakodó csapásokat,
vérrel jelölt füveken,
vagy gyilkos ellenszélben –
ilyenkor piros köd csípi szemem
és lánctalpú visszhangok
recsegnek mellkasomon:
lassan megvirrad míg
kimúlik az utolsó szó is.

Másnapjaim azzal telnek,
hogy macskadorombolású mondatokká
szelidítsem őket,
egyazon érintetlen tájra tereljem léptüket,
ahol az ég kék, a virág szép
és soha nem fordul fonákjára a JÓ.

*medúzafaj

További bejegyzések