Örvényben éltem akkor,
leheleted süllyesztett-emelt,
elvesztettem magam,
mikor téged megleltelek.
Akkor volt mindenemnek vége,
mikor te lettél a KEZDET –
féltem és féltettelek,
hogy csak láz, beteges delej.
Ami csak enyém volt,
visszhangok buborékává foszlott –
érkeztem, mikor épp elmentem
s nem kellett repesve várnod.
Hangom húrján játszottál,
bőröm, szegycsontom alatt fájtál,
mert mint vérmeleg hús
dobogtál, immár bennem voltál.
Most itt ülünk a túlparton,
isszuk a vérző csendeket,
s nem kérdezzük soha:
ki viszi át a szerelmet?