Ott áll a pláza előtt,
túlnan valamit méreget,
mintha messzi torony felől
várna tisztuló egeket.
Mély, szürke barázdák
csorognak alá az arcán,
zsebei üres tarisznyák,
rég volt bennük szál dohány.
Csak áll, mint fagyott nagykabát,
nem kéreget soha, szót nem fecsérel,
s ha kezébe nyomnak egy almát,
bólint, és zavartan köhécsel.
Néha felsejlik a tegnap:
narancsszín nyakbavalót hordott,
mint gondtalan buddhista pap,
s vasárnaponként sízni szokott.
A harmonika szerenádot ad a gitárszóló szívemig hatol a zongorán leütött hangok viharos tengert korbácsolnak bennem a hárfa finom jajdulása álmokból ébreszt visszahoz szájharmonika keringővel
Mindig megnyugtat, ha meghallom a hangját. Ez nem afféle nyugalom, mint amikor az ember leül munka után a kanapéra és bont egy sört és bámulja
Már épp elhittem, hogy örök minden buborék. Pont azok, miket te fújsz szalmaszál kezeddel. Néztem, ahogy magasba repülnek, égig érő nappal játszik színük, felérve is
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
