Forró part voltál
s a forróságra hűs tengervíz,
friss kenyér,
bőröm-zománca-otthonillat –
darabonként osztottad magad:
lágy kezedet
a pofonok foltjára,
szólongató hangod kútmélyeimben,
mert volt csúszós sziklaszél,
kígyós-békás süllyesztők
és voltak rózsásra sminkelt kelepcék
szelíd-tiszta szavad ellenében,
mely tanított gyermeknek,
lánynak, kenyér-anyának lenni.
Letörölted szívedről a port,
a sáros bakancsnyomokat
és nekem adtad,
hogy iránytűm, sarokkövem
és habarcsom legyen egyszersmind.
Kettőnkből lett egy egész,
mára már fogyó hold,
vízkép a tovatűnő fodrokon,
de még érzem jóéjtpuszid
mindenesti homlokomon,
imám első és utolsó szava
te vagy és leszel, anyám.