Addig rimánkodtam,
míg nekem adta.
Tudod te, milyen száguldani
egy ilyen cuccban?
Hát az maga a csoda,
minden idők leányálma –
röpít, mint jaguár lába,
ha űzi a vér
zsákmánya nyomába.
Oda tettem,
ajtómmal szembe,
a legfelső polcra,
hogy már belépéskor lássam,
mint csillan gömbölyded orra
s a legszürkébb napot is
égszínkékké oldja.
Tűnt, hogy megérte árát
s mint befektetés, príma,
de aztán mégsem
bírtam felvenni soha:
más cipője volt, idegen cucc,
kicsit balra is taposva,
s aztán mi van,
ha mondjuk egy kanyarban
útfélre húzna:
az Önérzet málló katlanába,
hogy bosszút álljon a plágiumért
egyszer s mindenkorra.
