Állok a régi dombon,
semmi sem változott,
csak talán a füzek
ott lenn, a patakparton,
lettek kicsit öregebbek.
Emlékszem, itt a meredélyen
folyt anno a vérem,
mikor az angyalfiát – új szánkómat –
először kipróbáltam.
Fenyőillatú most a szél,
mint akkor, nagyon rég
s én várom, hogy kibukjon
túlnan a gyapjas buckákon
piros sapkásan, nevetve,
aprócska gyermekfejem.
De tudom, lidérc az egész,
csak a csipkebokros szegély
biccent kicsit elmenőben,
akár elporzott időben,
alább a lejtő hajlatán,
mint sötét sál a domb nyakán.
