B. Tomos Hajnal: Önfeledten

Táncolj! Táncolj velem kacagva,
dobbants, pörögj önfeledten –
igen, itt a sárban,
a szétdobált szemét közepette.
Ne gondolj semmivel, csak ropjad
emelt fővel, hogy ne lásd a mocskot –
lehet a Fenn is csupa latyak,
szürke, fénytelen homály,
de mögötte, túl cafatos,
viharterhes felhőn,
ott van a Nap.
Ezért mondom: táncolj!
Dobd le borúd okavesztett göncét,
hogy mellkasod mögül
tisztábban halld a zenét,
a derű semmitől sem függő ritmusát,
hogy kacagásod úgy pörögjön körbe,
mint ázott kutyáról az esőcseppek,
ha megrázza bundáját prüszkölve.
Táncolj velem, kérlek,
önfeledten, nevetve,
bár sejteni sem tudom,
lábam miért mozdul ily nehezen.