Úgy gondolom, hogy minden éjjel,
valaki meglép
gonddal kidolgozott
ellenpéldáimmal,
mert reggel sehol sem
lelem őket.
Saját képemre formált
bölcseleteim szanaszét hevernek
– egytől egyig viseltes, gyűrött holmi –
naprakész terveimről pedig
jobb nem beszélni:
megszeppenve rostokolnak
egy sarokba vackolódva.
Ilyenkor aztán sietve felkapok
magamra egy vadiúj,
lenge illúziót s úgy lépek ki
a terített ég alá,
mint gyermek, ki nem tudja még,
hogy az örökélet is
egy kötelező halállal kezdődik.
