Néha jobb, ha
nem szólok,
csak úgy csöndben
elvagyok,
nem kérdezek,
ha a soktól
már émelygek
s ha mint átok
rám potyog,
derült égből
a szutyok –
jól tudom, hogy
manőver,
a frász mégis
mellbever.
Az is untig
megszokott,
ami szép volt
elhagyott,
s romokban a
kinézet,
mire jó az
önérzet?
De van párnám,
rajt’ sírhatok,
hol ébredek,
ha meghalok?
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
