B. Tomos Hajnal: Mese

Útra kelni egy reggelen,
és csak menni-menni messze,
hol már nem kísért
a lánctalpas rettenet,
el innen, világgá,
mint mesében
a legkisebb királylány –
röpülni, mint griffmadár,
át sárkányok tanyáján,
manók birodalmán,
úttalan utakon tévelyegni,
farkas-csapásokon bolyongani,
bocskor- és csontkopásig,
hangok utolsó cafatáig,
futni egy szál reménységgel,
nem törődni tépettséggel,
át bozóton, televényen,
rézerdőn és üveghegyen,
majd lerogyni a kristálycsendben
egy tenyérnyi selyemréten,
mint ki véres versenyt futott,
élethalál-harcot vívott,
ki már semmit sem kíván,
csak a hangok halálát
a lét habfehér senkiföldjén,
ott, hol ember még nem járt.