Itt jelenülsz naponta
mint beépült szó
egy mindent letudó
szövegbe rejtve,
már-már metaforák
bugyrába ejtve.
Ismeretlen magad lettél,
ki engem is tagad,
homlokod mögött
csak régi mezem maradt,
mint karcolt bakeliten,
unott dallá apadt.
Arany partjainkat elárasztottad,
odalett minden kincsünk,
mint homorú hullám,
sikolyom sebzi medrünk-
nincs erőm kisimítani,
fogyó hold-szememmel
vizeid visszavonzani.
Akárha lepke-libbenésre,
emlékszem még szerelmed
rám hulló pelyhére,
s keresem párduc-lépted,
a szépet, kezed szirmán
régi hímpor-érintésed.
