–szeretteimnek–
Magamban hordalak,
gondom terhes veletek
s szemetekből olvasom ki,
mit és miért tehetek-
néha csak egy félrevert szívhang
jelzi mi az érték
s hogy e bazi örvénylésben,
hol is van a mérték.
Ülök légzésetek terén,
mint otthonos hasonlaton,
de néha csak dadogok,
ha feltör az indulatom,
mint nyersarany kutyatej
a kócos halmokon.
Kelletek nekem reggel,
mint a rózsálló tea,
hogy indulhasson bennem
a naprakész forma
és sodródjak, ki tudja
miféle örvénybe,
játékszer lehessek
hibbantak kezébe’
s aztán megtérjek közétek
estére fáradtan,
mint ahogy öreg szelindek
húzódik vackára.
Akkor ti átnyúltok kezemért
s én kiteszem mindenem elétek,
mert csak így bírom a kotyvaszt,
mi lett közvetlen léptékem.
