Csak megjelenni,
talpig feketébe vont alak
egy színpadon,
hol csak a megfeszült nyak
és kiugró járomcsont vonala világlik.
Csak fellépni jelmeztelen
az elszámolás síkos deszkáira
és kiköpni számolatlan
a felgyűlt sebek mérgét,
mint ki utolsó fillérét
teszi fel a rulettre.
Csak kibontani hangodat
nagy suhogással, mint súlyos szárnyat,
hogy felbukhass mélytengeri hallgatásodból
s félelmeid hínárjai közt
kitörni a fényre ős-meghatottan,
mert csak így lehetnek győztesek
szétvert hadai a tegnapoknak.
Csak letudni végre utolsó replikádat is,
– régtől meg vagyon írva
a párkák szövegkönyvében –
s a kegyetlen szembesülés reflektorfényében
kiszórni, szabadulni titkaidtól,
mint fölös koloncoktól,
akárha könnyíthetnél ezzel
az amúgy már oldalára fordult hajón.