Ősz van ismét,
s a köznapi embernek
mi sem természetesebb,
mint levelek hullása:
áldozat-vércseppek.
De csendes estéken,
meglegyint szellője,
mintha arcunkba lehelne –
belénknyillal a halál
lúdbőrző üzenete-
régimódi távirat,
csak még nem értjük
a párhuzamos terek titkos ábécéjét.
Igy aztán, mint bársonyok
páholyából námafilmeket,
nézzük tehetetlen
a gyönyörű kivégzéseket.