Terhes volt velem már
ősanyám óta,
sejtjeim csíráját
magában hordta.
Méhe nedve táplált,
mint húsos tulipánt,
vagy talán sebeket
pátyolgató burjánt.
Belőle sarjadt
erem bokra, csontom,
gyökér-karjaiba
ma is kapaszkodom.
Lett első mozdulatom,
lábam imbolygása,
szájam sarkában
hajnal-mosolygása.
Mint kert gyümölcsét,
létem szépét adta,
szikkadt barázdáit
arcomba karcolta.
És ő hozza majd el
a bárkát,
szememre a föld
hűs fátylát,
terít rám lombot,
havat, százat,
hogy odaát
meg ne fázzak.