Ez egy olyan idő,
mikor akaratlan
hiszem a lehetetlent:
hogy a poshadt korty is
forrásába visszatérhet –
mikor a mag, csészelevél,
pára és barka
verset mond a maga nyelvén
s úgy harapja,
ízleli az életet,
mint aki most tanul
egy vadiúj képletet.
Lehántom szürke ráncaim
s tárt karokkal úszok
a nyílt egek vízein,
mint viharmadár,
mely tollaival játszik
a szél hárfáin
s furcsa nedvek villáma
járja át ereit.
Ez egy olyan idő,
mikor ledobhatom sálam,
nyűtt gond-kabátom
s minden félszeg vágyam
egy kamasz álmaira váltom.