Naphosszat néz kiégett szemekkel
egy foltot, valahol az ablak alatt,
de nem tudni, mit lát –
talán az asszony kiguvadt szemét,
s a nyakán meg-megvonagló ütőeret.
Közben megvirrad és elsötétül újból
körülötte a kórterem,
Napóleon is ágyba hull,
miután szünet nélkül
hadovált valami érthetetlen nyelven.
Csak ő nézi azt a penészfoltot,
mely kibontott hajú nőre hasonlít –
talán hallja is néha
az elnyílt ajkak közül előtörő sikolyt,
de soha nem megy közel a falhoz,
nem néz ki a kórház kertjére,
ahol az elvadult dudva közt
már nyílnak a nefelejcsek.
