Földből gyúrt szívemen
valamikor fülig érő szájjal
mosolygott a Nap,
aztán kusza vonalak kerültek
idővel a homlokára –
(egy hozzáértő évek barázdáit,
s a szűkség maceráit
olvashatná ki belőlük).
De kár velük foglalkozni.
Mára már veretes ásvány,
sebhelyes őslelet lett belőlem,
melyet évszázadok múltán
valaki talán felfedez.