B.Tomos Hajnal
Anyaszó
(gyermekemnek)
Csak azt mondom,
ami velőmbe égett,
ami sokszor belém harapott,
és sejtenként ette létem.
Lehet kegyetlenül hangzik,
de tudnod kell,
hogy nem csak életet adtam neked,
hanem halálodat is
én szültem meg benned.
Ez minden anya átka:
vérét, teste kenyerét
adja egy új lénynek,
ki eleve enyészetre ítéltetett
és nem tudja elmondani neki,
hogy a gyermek nem tart örökké.
Rávakolódik az egyre lankadó idő
s mire eszméletre virrad
a ma pulzusa már emlékké csitult,
a szellem tánca felbukik egy hanton –
úgy roskad le a semmi partján
mint ki önmagát is kinőtte.
Ott térdelsz majd,
vagy már ernyedten fekszel
egyszál lélekre vetkőzve,
túl a világzaj csenddé szelídült decibelén
s akkor hirtelen meghallod az ismerős dobolást,
mely szívhangjaidba kódolva
mindvégig diktálta lépteid ritmusát
s melyet a langyos magzatvízben
tőlem tanultál.
