Az a moccanatlan tekintet,
melyből kihullt a kép,
a térfogat nélküli test
áttetsző jelene,
amit csak sejtettem mindig,
ami csak lappangott
bennem foganatlanul :
végre beindult
az egyenes vonal,
mint a megállt szívritmus
ábrája a képernyőn,
az abszolút szabadság
végtelenbe hasító vektora
mikor egyetlen szó
sem jut eszedbe.
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
