Az estének már semmi kedve vacsorát főzni,
pizzát rendel inkább, vagy
beugrik péksüteményért, mindkét
illatért odavan, a friss kenyér és
a bazsalikom illatáért is.
Van valahol egy este, amelyik nem akar
ágyba rogyni, hanem játszani hív,
kvízkocsmába csal, vagy színházba.
Kabátjában tiszta zsebkendő és egy csomag rágó.
Meg egy bankkártya. A telefonját szándékosan
otthon hagyja.
Festem az estét.
Sok-sok szín kell, annak ellenére,
hogy sokan csak feketét használnának.
Este nincs tavasz vagy ősz. Csak nyár lehet.
Esetleg tél.
Adjatok egy estét,
évekig tartó türelemmel várom benne
a megfoganó életet.
Nyaralni este kell elindulni.
Az este sötétje tökéletes keretet
biztosít
a szórakozáshoz,
a tolvajláshoz,
a szerelmeskedéshez,
a tűzijátékhoz,
az olvasáshoz,
ahhoz, hogy fényt gyújts a szívemben vagy
más szívében.
Festem az estét.
Milyen magányos az este!
A legtöbben sürögnek-forognak,
megy a rutin vacsora,
fürdés, fogmosás,
jóéjtpuszi,
elalvás a tévé előtt,
ő nem. Ő nyugalomra vágyik.
Esetleg egy jó beszélgetésre
egy üveg bor mellett.
A szomszéd asszony este kötni szokott.
Senki sem figyel.
Pedig észrevehetnék, hogy csodára
is képes vagyok, meg tudom figyelni
egyszerre a világ összes estéjét
csillagostul, holdastul.
Kaptam egy estét.
Iszom rá valamit. Most nem bort.
Csuklani kezdek tőle, mintha
fojtogatna, langyos kenyérként
akad meg a mellkasom közepén,
a csuklástól föl-le mozog.
Este senki nem lesz beteg.
Ezt betiltották.
Este senki nem fullad bele a sötétségbe.
Este legfeljebb az élet indul. Nyaralni.
Vagy megfogan, reggelre sóhajt is egyet.
Az éjszaka titka a többi.
Festem az estét.
Este a felnőttek kettesben maradnak.
A gyerekeik alszanak.
Senki sem jön át borozni vagy pizzát enni.
Hogy mi a baj az estével,
hogy miért rohan ahelyett, hogy
élveznénk egymás társaságát,
nem tudom. Ő sem.
Sajnálom az estét.
Kevesen értékelik.
De engem legalább megtanított
vágyakozni az után,
ami elérhetetlen,
ami megfoghatatlan.
Ami az enyém.
Már lefestettem.