A sors fátuma olyan, mint a tenger sodrása: kiszámíthatatlan és hatalmas. Ám az ember nem hajótörött, hanem kormányos, akinek joga és kötelessége a vitorlákat úgy feszíteni, hogy a vihar ne pusztulásba, hanem az ismeretlen, de saját maga által választott partok felé vigye.
Amikor egy író tollat ragad, hogy egy olyan súlyú történetet meséljen el, mint Urbán Erika Sorsrontó című műve, nem kevesebbre vállalkozik, mint a kollektív hallgatás falainak lebontására. Ez a kötet nem csupán egy fiktív narratíva; ez egy mély lélektani utazás, ami ott kezdődik, ahol a legtöbben elfordítják a tekintetüket: az állami gondoskodás rideg folyosóin, a gyermekkori traumák néma csendjében és az identitáskeresés fájdalmas folyamatában.
A Sorsrontó központi alakja, Elda, egy olyan világ szülötte, ahol a biztonságot adó családi keretek egy tragikus pillanat alatt semmivé foszlottak. Urbán Erika kíméletlen pontossággal ábrázolja azt a belső vívódást, amelyet egy árva gyermek cipel magával felnőttkoráig. A történet egyik legfontosabb rétege a „láthatatlanság” iránti vágy: Elda stratégiája a túlélésre az érzelmek elfojtása és a világtól való elhúzódás. Ez a belső válogatott némaság azonban nem gyógyulás, hanem egy lassan ketyegő érzelmi bomba, amely a legváratlanabb pillanatokban fenyeget robbanással.
Az írónő zsenialitása abban rejlik, ahogyan a mellékszereplőkön keresztül – mint amilyen a pótmama, Margit (Meggi), vagy a sármos, de saját magánéleti válságával küzdő professzor – rávilágít az emberi kapcsolatok törékenységére és pótolhatatlanságára. Margit karaktere a feltétel nélküli szeretet és a szakmai elhivatottság ritka ötvözete, akinek elvesztése Elda számára az utolsó kapaszkodó kicsúszását jelenti. Az ő halála nemcsak egy gyászesemény, hanem a végső lökés Elda számára, hogy szembenézzen saját múltjával és démonaival.
A kötet címe, Sorsrontó, kettős jelentéssel bír. Utal egyrészt azokra a külső körülményekre és tragédiákra, amelyek kettétörik egy ember életútját, de utal arra a belső mechanizmusra is, amellyel önmagunkat gátoljuk meg a boldogságban a múlt árnyai miatt. Urbán Erika azonban nem hagyja olvasóját a reménytelenség mocsarában. A pszichológusnál tett látogatás, a „nem tanácsot, hanem meghallgatást” kérő Elda gesztusa a modern ember egyik legfontosabb felismerése: a gyógyulás a kimondott szónál kezdődik.
A stílus professzionális, mégis mélyen emberi. Az írónő elkerüli a hatásvadász elemeket, helyettük a lélek finom rezdüléseire, a ki nem mondott szavak súlyára és a tekintetekben rejlő fájdalomra koncentrál. A regény dramaturgiája – a jelen eseményei és a múlt fel-felbukkanó emlékképei közötti váltásokkal – hűen tükrözi azt a fragmentált állapotot, amelyben egy traumatizált ember éli mindennapjait.
Kinek szól ez a könyv? Mindenkinek, aki valaha érezte már úgy, hogy a múltja béklyóba köti a jelenét. Szól azoknak a szakembereknek – szociális munkásoknak, pszichológusoknak, pedagógusoknak –, akik nap mint nap Eldák sorsát egyengetik, és szól minden olvasónak, aki meg akarja érteni, mi rejtőzik a látszólagos közöny és a kemény álarcok mögött.
Urbán Erika Sorsrontó című műve fontos könyv. Arra tanít minket, hogy bár a sorsunkat érhetik jóvátehetetlen rontások, a történetünk végét mégiscsak magunk írjuk. A felismerés bátorsága és a szeretet ereje végül képes átírni a legnehezebb életutakat is. Ez a könyv egy tükör, egy segélykiáltás és egyben a remény krónikája.
– Varjú Zoltán –
