18 ÉV
ÉLETTELEN
mint egy cinege a dohos tornácon, oly annyira bűzlik az árnyékom, hogy élettelennek hiszel. talán az is lennék, ha te mondanád, hogy legyek az. talán meg is ölném azt a madarat, talán inkább építenék neki madáretetőt, hogy szépeket álmodjon, aztán szeretném, ha soha többet nem kelne fel, álmodjon, ne ébredjen fel ebben a zord, hideg világban, melyet nyáron is ural a tél. melyet nem én uralok, hál’istennek, de az én világomban benne légy. benne légy, ha mondom a varázsszót, uralhatnád az életet. forgolódom tengelyem körül, hogy legalább bolygó hadd legyek. szemtelen, kegyetlen szemem kérődzik, amint világot lát. légy az, aki elveszi tőlem az utolsó pillantást. repedékes csontozatomon futkosol, csőröddel bőrömet hámozod. úgy látom, úgy érzem, már mindegy. bűzlöm az élettől élettelen. légy, aki kézen fogja a halált és madárként száll vele az égbe. madár vagy te és nem segítesz. elfelejtesz, eszedbe jutok és megint elfelejtesz. mindig előjövök, eltemetsz, de kérlek, nyugodj meg, most már elfelejthetsz.
