tedd könnyűvé énnekem
ezt a nehéz hűséget – József Attila
kapcsold le utólag a villanyt
– és megszűnik káprázatom
a költő gondolatban idefirkant
hogy szebb legyen az ábrázatom
verseimnek ódivatú játéka
fölperzseli a klasszikus tavaszt
lódítani sosem volt szándéka
csak fordítva írta le a panaszt
légy otthon a fehér éjszakában
ingatag reménnyel dédelget a kétség
a szerelem ízes labirintusában
zöld smaragdját önti rád a sötétség
és konok akarással csábítnak a bölcsek
hogy emberül csak embert köszöntsek