nincs vészkijárat a szonettekből
homlokom mögött óvárosok laknak
– himnuszt énekelsz a semmiről
építsd föl magad sosemvolt szabadnak
mert kezdődő élet sajog – új világ
az ötödik évszak lépésemre figyel
hol értelem igazgat – hol viszály
– vagy fájdalom habarcsa a kivitel
izgága hangok a versmenetben
friss anyagból készült szonett-ruhám
szivárványbogarak világítnak szebben
egyhangú könyvlapok algoritmusán
sosem látod honnan hova lépkedsz
de megfejtem a világok szándékait
hajléktalan csillagok közt élhetsz
csak elkártyáztam a légkör szabályait
mégis maradt néhány törzsasztalom
– ahol csak Latinovits zongorázott
néhány litániát pazar színvonalon
de az Ambrus szonett is iskolázott
nincs vészkijárat a szonettekből
az újhold ellentmond az ezredeknek
tiltakozhatsz éjszaka a részletekről
a kijáraton a rímek jönnek – mennek
