Ne fukarkodj a bölcs szavakkal,
légy hűséges az Isteni igéhez,
gyarapítsd szíved ifjú gondolattal,
mert szentek földjéhez csapódik a lélek.
Színes kövekben ifjú magzatok,
talán boldogok a lelki szegények,
a próféta jeleket rajzolgatott, –
s megvakult, ha Isten szemébe nézett.
Belső látásom békésen füstölög,
a valóság álomképe ragyog,
a tavasz, a nyár szívemben örök,
mert új korszak ifjúsága vagyok.
Az Isteni ige kitörni készül,
modern ritmust diktál az élet,
ahol a gyerek apjával kibékül,
és a lélek is kaphat menedéket.
Ifjú hitem ha mégis felolvad,
s az édes szavak elenyésznek,
Gangesz partján a megbékélt halad,
arcán mosoly, kezében fűzérek.
Szent balzsam édes szívverése,
Golgota tövisét hordozza a részem,
– mely ráhajol százezer igére,
és kővé dermed gyarló emberségem.
De emberszívemben az ifjú Nap,
és az ölelés mértéke világít,
újjáépítem misztikus voltomat,
és a rozzant lelkem állomásait.
