jöttem én verset írni a világra
jaj – a szakmát megcsúfolni szégyen
– ha a firka a lírát szimbolizálja
nem lehet ő költő – semmiképpen
ódivat mögött ereklyék vezénylik
amiből összeépült a nevesincs iromány
kóbor finomsággal terjesztve a régit
cilinder is táncol az üres koponyán
boldogság csavar a lírához közelebb
szép szerényen nagy költőnek látnak
a kimondott szó egyre csak betegebb
– rongyos klasszikusai a világnak
stróman költészetre hív a szerencse
– híg lőre amit firkálmánya kimond
Fortuna is kevés hogy a kotyvaszt megteremtse
tízezer jambusból a horizont
a szent elméletről semmit sem ismer
de a közhely hivatalból lenne jó
néhány kép-effekt bú szerelmi vegyszer
amit lemezre hangszerelt Lucretio
méltó de nem alkalmas költői szerepre
– kifoszlik belőle az utcai holmi
egy kis sikert lágy bordája szeretne
amit vért izzadva tud csak kierőszakolni
