nem írok több rímbemártott verset
hagyom hogy vesszen a gondolat
– a körforgás áthúzza a csendet
mely minden képzeletnél súlyosabb
– és kialszik fölötted a világ
mégis ismétlődnek az új szavak
görgetve fájdalmat kétséget tovább
hogy egész hitelesnek befalazzanak
de a színjátékból kihal a szemérem
– a gondolat otthonát kereste
keményebb a csend mint a beszédem
mégis felmagasztal mesteri szerepre
engedd a verset megbontani egyszer
– már nem taszítnak a körforgások
saját lelkén áttapos az ember
mert parancsra gyártja a valóságot
és a sorok között utat verve
szabadon formálódik a képlet
a rímfaragás nem illik a rendbe
megtagadja a hiteles messzeséget
ahol a szavak boltívei leomlanak
– sebeinket pusztítja a vég
minden képlet illúzió marad
mely a végtelenben rangos semmiség
