nem vagyok sorok között dallam
– csak sóhaj – nyikorgó reggelek
száraz villám a trópusi dombokon
– mely romos tenyeremben összeér
mint szememben káprázó jövőkép
– reménnyel áztatott szorongásai
nem leszek a köznapok pillanatai
– nincs hozzá erőm bátorságom
az alvilág utcáin emberként sodródom
és temetem az imbolygó rímhiányt
– de miért is – a vén eszme halott
emlékezem és egyszer meggyónom
miért pusztulnak az elejtésre méltó vadak
ha szétcsordogál megfeneklett korom
ma már tényleg nem leszek – csak holnap
– a létezés ellen védtelen vagyok
s hogy lesz előtte valami – vagy utána
itt maradok hogy elfelejtsenek
