Ambrus József: MÁRCIUSI HOLDFÉNY

Kikölcsönöztem percekre a múltam,
kardvasam friss lángokkal edzett,
vacogó holdfény, – és március van,
az édes Mennyország kirekesztett.
Pár verset a csatatéren hagytam,
ami fölkavarja derékig a Földet, –
– izzik a holdfény, de szakadatlan
vájnak húsomba a rebellis könnyek.
Fölsír a március, szívem szétpattan,
rám simul a holdfény aranyruhája,
a harcmezők vén gyermeke maradtam,
vagy a villámok új haramiája.

Holdfény sugara percekre elvakít,
a hajnal legelőjén kipattan a rózsa,
magamra rántom gyúlékony lepleit,
– amíg a messzeség ráhajol a tóra.
Kissé bizarr a március emléke,
túlfűtött a felismerés csókja,
mégis fényre vált napjaink eszméje,
ha az igazság fölé magasodna.

A március lázba hozza nyelvem,
sikolyok ébrednek a Hortobágy falán,
fűszálak hegyén sírdogál a lelkem,
de téged megőrizlek örökre hazám.

További bejegyzések